|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Sas Kálmán 1997. november 29.A tárgyilagos történetírásnak az 1956-os forradalom erdélyi eseményeit tekintve még nem jött el az ideje, állapította meg Sipos Gábor történész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa, akivel Aniszi Kálmán beszélgetett. A rendelkezésre álló anyagot máris rostálni kell, mert a Securitate iratait csak nagy óvatossággal szabad használni. "Ötvenhatban eggyé vált a nemzet." Sepsiszentgyörgyön is felvonultak magyar zászlókkal a forradalom hírére. Hubecz Márton könyvelő börtönbe is került miatta. Le is ülte büntetését. Sokan forradalmi verseket másoltak, adtak tovább. Dobri János kolozsvári lelkész, aki 1940 őszétől újjászervezte a cserkészetet, 1956-ban a forradalmi versek egyik fő terjesztője volt. Ugyanígy Molnár Dezső kolozsvári lelkész, Dobainé Varga Piroska, Bányai Miklósné és sokan mások. 1956-ban újra felvetették az erdélyi magyar értelmiségiek Erdély helyzetét. Úgy érezték, emlékiratban a világ elé kell tárni a lehetséges megoldásokat: független Erdély, Erdély megosztása, illetve a Erdély teljes egészében kerüljön Magyarországhoz. Dobai István nemzetközi jogász Komáromi József matematikatanárral készítette a memorandumot, melynek szövegét Varga László református lelkész, Bereczki András és Gazda Ferenc tudományos kutatók ismerték a legjobban. Dobai István elvitte a memorandumot Márton Áronhoz, aki helyeselte a memorandumot, mert ő a Szent István-i Magyarország híve. Márton Árontól hazafele tartott Dobai István, amikor letartóztatták, megtalálták nála az emlékirat egy példányát. Az egyik szekus rögtön azt mondta: ez az - tehát tudtak róla. Ezután letartóztatták a többieket is. Sokáig az a hír járta, hogy Dobai azonnal kiadta a közreműködők nevét. Sipos Gábor cáfolta ezt a változatot. A perben nagyon súlyos ítéletek születtek, de halálos ítélet nem volt. Az emlékirat teljes szövegét még nem közölték sehol. A Dobai-Varga-per, másnéven ENSZ-per volt a legfontosabb megmozdulása az erdélyi magyarságnak ötvenhatban. Ezt a kezdeményezést a hatalom megtörte, de azt tudják, hogy az egyes változatokra kik szavaztak. A független Erdély mellett voltak a szociáldemokraták: Jordáky Lajos, Pásztai Géza, Nagy Géza és mások. Erdély Magyarországhoz tartozásának eszméje mellett tett hitet Márton Áron püspök és az idősebb nemzedék. Erdély igazságos megoszlása mellett állt ki a többség, Dobai István, Varga László, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, a per egyik vádlottja. Annak, hogy Erdély Romániánál maradjon, csak a kollaboránsok voltak a pártolói.- A perben a vádlottak bátran viselkedtek. Később másokat is letartóztattak és a Dobai-csoporthoz csatoltak, köztük volt László Dezső kolozsvári lelkész, akit azért vittek el, mert esélyes lett volna a közelgő püspökválasztás. A börtönben a per több elítéltje meghalt. Szekeres Nagy József éhen halt a börtönben, Dobai István és Varga László többször volt a halál szélén. Hét év után kikerültek a börtönből a per elítéltjei. Beszélni kell még az érmihályfalvi csoportról. Itt már nem volt kézzelfogható vádpont, mint a másik perben a memorandum. Ebben a perben halálos ítélet is született, Sas Kálmán érmihályfalvi lelkészt kivégezték. Ez a per az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálta. /Aniszi Kálmán: 1956 - Erdély. = Kapu (Budapest), okt., újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 29-30./1999. szeptember 8.Életem a rácsok és fények világa volt - írta a 70 éves Csiha Kálmán püspök Fény a rácsokon című könyvének bevezetőjében. A püspök a Romániai Magyar Szóban életútjáról beszélt. Gyermekkorában a tanyáról bejártak vasárnapi istentiszteletre Érmihályfalvára, ahol Sas Kálmán tiszteletest hallgatták, akit a diktatúra idején kivégeztek. Csiha Kálmán Debrecenben kezdte a gimnáziumot, majd Nagyváradon érettségizett, közben szüleit kényszerlakhelyre vitték. 1949 márciusában egy éjjelen az egész országban összeszedték és kényszerlakhelyre hurcolták a földbirtokosokat. Ez a romániai földbirtokosság számára 14 éves meghurcoltatás és szenvedés kezdetét jelentette. Csiha szüleit Csíkszeredába hurcolták kényszerlakhelyre. Minden héten jelentkezniük kellett a rendőrségen, és nem volt szabad elhagyniuk a várost. Csiha Kálmán azért maradt ki ebből, mert azon az éjszakán nem volt otthon. Csiha elvégezte a teológiát. A püspök mindegyik gyülekezetére, amelyben szolgált, sok szeretettel emlékszik vissza. Csiha Kálmánt alaptalan vádak miatt, koncepciós perben, tíz év börtönre ítélték. A börtönben verseket kezdett írni és ott írta meg a doktori disszertációját is - gondolatban, hiszen nem volt szabad írni, sőt papírt vagy írószert sem birtokolni. A börtönben része volt az éhezésben, a betegségben, a hideg elviselésében, a megaláztatásokban, a kényszermunkában. A börtönben a hit segítette, Isten szava: ne félj, mert én veled vagyok, s megsegítlek téged. Hat és fél év után az általános amnesztiával szabadult. - 1989 karácsonyán - úgy tűnt - a rácsok végleg lehullanak, de nem így történt, jött 1990 márciusa: véres események Marosvásárhelyen. 1990. június 29-én következett dr. Csiha Kálmánt püspöki beiktatása. Az azóta eltelt évek is csak harcot jelentettek. 1989 óta tíz év telt el, de az egyházi javak még mindig a hatalom kezében vannak, az 500 felekezeti iskola ma sem működhet, nincs önálló magyar egyetem. Ez a szélmalomharc mérhetetlen sok energiát emésztett fel. - Az elmúlt kilenc év alatt megoldódott a lelkészhiány, református kollégiumok indultak be, templomok, szeretetintézmények, gyülekezeti otthonok épültek. - A vásárhelyi események után újabb kivándorlási hullám indult. A hajó ura azonban mégis Jézus Krisztus, vallja a püspök. Súlyos probléma a kivándorlás és a természetes szaporulat hiánya. Minden évben háromezerrel többet temetnek, mint amennyit keresztelnek, s ez az elmúlt kilenc-tíz évben már 26 ezer lelket jelent. Az utóbbi két évben lassan ugyan, de emelkedni kezdett a születések száma. A püspök a feladatot így összegezte: összeszedni a maradékot. A püspök tevékeny, sok előadást tart, ott van a templomszenteléseken, prédikációs kötetet adott ki, az 1995-ben Budapesten magalakult Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) lelkészi elnöke és egyben liturgiai bizottsági elnök. A püspök a jövőt a lelki megtisztulásban látja. /Somogyi Botond: Össze kell szedni a maradékot. Beszélgetés a 70 éves Csiha Kálmánnal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 8./2010. február 26.A hamis próféták köztünk járnakNagyvárad – Csütörtökön, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésre került sor. Csütörtök délután áhítattal vette kezdetét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által február 25-én hagyományosan megszervezett, a kommunizmusáldozatainak emléket állító rendezvény. Forró László előadó-tanácsos igehirdetésében Illés történetét elevenítette fel, aki eljut élete mélypontjára, embertársai elfordulnak tőle, és egyedül az Istenbe való bizodalom marad számára. Az áldozattá válás első foka a magány. Akommunizmus áldozatainak is ez a magány jutott osztályrészül, pedig ők nem akartak hősök lenni, csak nem tudták elfogadni a hamis prófétákat, magyarázta az igehirdető. Hozzátette: mi még mindig csak részben tudjuk, hogy kik voltak a hamis próféták, ugyanis csak napjainkban derül fény azok nevére, akik pénzért, karrierért, vagy csak hitványságból a rendszer kiszolgálói voltak. Módszerváltás Az igehirdetést követően a szervezők Wittner Mária politikus, országgyűlési képviselő, az 56-os szabadságharc egyik meghatározó alakjának 2001-ben elhangzott parlamenti beszédét vetítették le, melyben a politikus erkölcsi hullává kiáltja ki mindazokat, akik a kommunizmus idején hozzájárultak az ország tönkretételéhez, és még mindig az általuk megalázott nemzet parlamentjében ülnek és törvényeket alkotnak. Nagy József Barna, az est moderátora felolvasta Tőkés László Prágából keltezett üzenetét, majd bemutatta az este meghívottjait: Petrusz Tibort, az 1945–1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közösségének társelnökét, Zombori István történészt, valamint Sümegi György művészettörténészt. Személyes tapasztalat Petrusz Tibor mintegy egyórás előadásában történelemkönyvekbe illő személyes tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel a trianon, majd pedig az 1945-ös megszállás utáni időkből, valamint a vörösterror legsötétebb korszakából. Kitért a demoralizált ország tönkretételének folyamatára, az értelmiség elnyomókkal szembeni ellenállására, az 1956-os forradalom eseményeire (melyet a váci fegyházban élt át), végül pedig szólt a jelenlegi politikai helyzetről is. Szerinte 1989 nem rendszerváltás, hanem csak módszerváltás volt. Az igazi gyilkosok még mindig jelen vannak a politikai életben, és napjainkban is a nemzeti érdekekre káros tevékenységet fejtenek ki, zárta előadását a 86 éves előadó. Hiánypótló kötet `56 áldozatairól Az 1956-os forradalom hatása a környező országok egyházaira című, hiánypótló tanulmánykötetet Forró László előadó-tanácsos méltatta a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából szervezett rendezvényen. Az elmúlt esztendőben megjelent kötet az 56-os forradalom kommunista elnyomás alatt álló országok egyházaira gyakorolt hatását írja le. Tartalmaz tárgyszerű leírásokat, szubjektívebb beszámolókat egyaránt. Több erdélyi vanatkozású tanulmányt olvashatunk benne, többek között az érmihályfalvi csoport, illetve Sas Kálmán kivégzéséről is. Forró László szerint a kötet hozzájárul annak megértéséhez is, ami napjainkban történik. Zombori István történész, a kötet szerkesztője kifejtette: az 1956-os forradalom az anyaország határain túl is számos áldozatot követelt, és ez a tény kevésbé ismert még Magyarországon. Véres megtorlások A könyv rávilágít arra, hogy a vád legtöbbször kommunizmusellenes, az állam elleni szervezkedésben való részvétel volt, a megtorlás pedig ennek megfelelően keménynek bizonyult. A legradikálisabb eszközökhöz Romániában nyúlt az államhatalom, gondoljunk csak a Szoboszlai-perre, vagy az érmihályfalvi csoportra. Zombori István kifejtette: a megtorlások sok esetben véresebbek voltak, mint az anyaországban. „Folytatni kell a kutatásokat, fel kell keresni, erkölcsi, sőt, anyagi támogatásban kell részesíteni az egykori áldozatok hozzátartozóit. Nemcsak az áldozatok, vagy a hozzátartozók, hanem azok is élnek még, akik elkövetők voltak. Ők is el kell nyerjék méltó büntetésüket” – fogalmazott a történész. Sümegi György művészettörténész arról szólt, hogy az ellenálló művészeket milyen atrocitások érték 56 után. A kötet bemutatója után a résztvevők az egyházkerületi székház belső udvarán található emléktáblához vonultak, ahol gyertyagyújtással és koszorúk elhelyezésével emlékeztek meg az áldozatokról. A Szózat eléneklésével zárult a rendezvény. Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro 2012. február 27.Emlékezés a kommunizmus áldozatairaAktuálpolitikai utalásoktól sem volt mentes a kommunizmus áldozataira emlékező vasárnapi rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem nagyváradi székhelyén. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvény este hat órakor Forró László református lelkész igei köszöntőjével kezdődött, majd Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Tőkés László, az EMNT elnöke, az esemény fővédnöke szólalt fel. Elöljáróban kijelentette, hogy Csíkszeredában megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely az 1989-es rendszerváltás jegyében kívánja a magyar MSZP típusú pártnak alternatívát nyújtani. „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mikor tudjuk már végre tűzre vetni ezt a bűnös kommunista korszakot” – fogalmazott, majd elárulta, hogy pénteken Marosvásárhelyen találkozott a „December 21.” forradalmár egyesület vezetőségével. Velük arról beszélt, hogy anyagi előnyökkel, forradalmár igazolvánnyal lekenyerezték a forradalmárokat, de amikor a posztkommunista rendszernek már nincs szüksége arra, hogy semlegesítse őket, akkor nagyot rúg beléjük. Ezt követően felidézte Orbán Viktornak Tusnádfürdőn 2009-ben tartott beszédéből azt a gondolatot, hogy a kommunisták a huszadik században időről időre rárontottak saját népükre. 2006-ban ugyanez ismétlődött meg: a szó szoros értelmében megint rárontottak a posztkommunisták a békés megemlékezőkre, és ugyanez történt 1956-ban, amelynek évfordulójára emlékeztek 2006-ban. Elmondta, hogy 1956-ban szovjet csapatokat hívtak be, manapság pedig olyan időket élünk, amikor a szovjet tankok helyét baráti bankokat szabadítanak Magyarországra. „Tehát más értelemben megint rárontottak Magyarországra, és most az eszményített unió részéről érik békés, de annál súlyosabb támadások drága hazánkat, nemzetünket, nemzeti kormányunkat” – fogalmazott Tőkés László. A továbbiakban kifejtette, hogy a kommunista rendszer diskurzusát hazugságbeszédnek lehet minősíteni, mint ahogy hazugságbeszéd volt a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politikai diskurzus is, de lényegében az EP felszólalásai is hazugságbeszédek a maguk módján. „Az fáj ugyanakkor, hogy ez a fajta beszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjed. A legutóbb éppen tegnapelőtt folyamodott hazugságbeszédhez az RMDSZ elnöke, megpróbálván a magyarságban bizalmatlanságot kelteni irántunk, akik az EMNT-vel és az EMNP-vel következetesen harcolunk együtt a kommunizmus utáni demokratikus rendszerváltás folytatására és betetőzésére.” Végezetül örömét fejezte ki, hogy Magyarországon végre törvénybe iktatták, hogy a nemzeti szocializmus és a kommunizmus bűnei nem évülnek el. „Sajnos csak 22 év késéssel, de mégis kimondatott ez a fontos elv, és ennek köszönhetően készülhetett el a Balsai jelentés, és ennek köszönhetően nyert hivatalos legitimitást is a Civil Jogász Bizottság” – fogalmazott. Megdöbbentő adatok Tőkés László felszólalása után dr. Horváth Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának docense tartott előadást A szovjet diktatúra emberiesség elleni bűnei Magyarországon címmel. Elmondta: 1945-ben a Független Kisgazdapárt a szavazatok 57 százalékát nyerte el. Ezt követően hirdette meg Rákosi Mátyás a korrekció elvét, aminek célja a Kisgazda Párt szétverése volt. 1945 és 1956 között mintegy ötszáz embert végeztek ki koncepciós perek alapján, az 1956-os forradalom után kétszázezer ember emigrált Magyarországról, négyszáz embert kivégeztek, de azt nem lehet tudni, hogy hány embert lőttek le mindenféle peres eljárás nélkül, hány embert hurcoltak meg, kínoztak meg, huszonegyezer embert vetettek börtönbe, tizenhatezer embert internáltak. A közhiedelemmel ellentétben a hatvanas években folytatódtak Magyarországon a koncepciós perek, még 1989-ben is ítéltek el egy nyugdíjast koncepciós perben, szerencsére a másodfokú ítéletet már a rendszerváltás után mondták ki, és felmentették a polgárt. 1950-53 között összesen kétmillió ember ellen folyt valamilyen eljárás, volt időszak Magyarországon, amikor egyszerre hetvenezer ember ült börtönben, miközben manapság, amikor a bűnözés sokkal nagyobb méreteket öltött a magyar társadalomban, összesen 17 ezer ember van börtönben egyszerre. Kijelentette továbbá, hogy Magyarországon burkolt falurombolás zajlott, mely kezdődött a téeszesítéssel, majd következett a körzetesítés. 1989-ig több ezer falusi iskolát zártak be, felszámolták a vidéki értelmiséget, hiszen városokba zavarták a tanítókat, a papokat, a történelmi magyar egyházak klérusának egy negyede börtönbüntetést szenvedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma is sokan mentegetik a kommunizmust azzal, hogy az tulajdonképpen egy jószándékú ideológia. „Én elolvastam Marx, műveit, és elmondhatom, hogy olyan gyűlölködő szófordulatai vannak, amilyenek aztán Hitler beszédeiben köszönnek vissza. Ne dőljünk be azoknak, akik próbálják menteni a menthetetlent” – zárta előadását Horváth Attila. Ne idealizáljunk Felelősségre vonás a pártállamban elkövetett emberiesség elleni bűntettekért címmel dr. Juhász Imre az ELTE jogtudományi Karának adjunktusa, a Civil jogász bizottság alapító tagja tartott előadást. Elmondta, hogy a magyarországi rendszerváltás felemásra sikeredett, mert az MSZMP élére állt a folyamatnak, de az új Alkotmánnyal talán sikerül lezárni a posztkommunista korszakot. Megtudtuk, hogy Magyarország 1968-ban csatlakozott egy nemzetközi egyezményhez, mely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, csakhogy a magyar kormányok nem emelték be ezt az egyezményt a magyar jogrendbe, ahogy azt az eljárásrend megkívánta volna. Ezt most az Orbán kormány megtette, sőt az egyezményt fogalommagyarázattal is ellátta, ezek között az első helyen szerepel a kommunista bűnök meghatározása, így most már nem lehet jogi kiskapukat találni azoknak, akik a kommunizmusban bűnöket követtek el. Az előadó véleménye szerint 1956 után megtört a magyar nemzet gerince és a kommunizmus szelleme nem múlt el, bizonyítja ezt az is, hogy az állampárt jogutódja ma is gondolkodás nélkül nyúl a fegyveres erőszak eszközéhez. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy ne idealizáljuk az Európai Unió intézményeit; példaként említette a Strasbourgi európai emberi jogi bíróság egyik döntését, amely felmentett egy Magyarországon önkényuralmi jelkép viseléséért elítélt embert. A strasbourgi bíróság azzal az indoklással mentette fel a vörös csillagot hordó személyt, hogy jogában van a vörös csillagot hordani, mert az egy igazságos társadalomért küzdő eszmerendszer jelképe. E mondat elhangzása után döbbent moraj hangzott fel a díszteremben. Megkomponált akció Az eseményen levetítették a Becsapott ország című filmet, mely a 2006-os magyarországi utcai megmozdulásokat dolgozza fel, majd dr. Völgyesi Miklós a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke beszélt a rendszerváltás utáni állami erőszakról. Kiemelte, hogy a 2006-os brutális rendőri fellépés azt bizonyítja, hogy a kommunizmus szelleme még mindig Magyarországon van. Leszögezte, hogy a rendőrség bevetett alakulatai bűncselekményeket követtek el. Majd Gyurcsány Ferenc politikai életútját ismertette, leszögezve, hogy első alkalommal alkotmányellenesen lett miniszterelnök, hiszen úgy jelölték erre a tisztségre, hogy nem volt parlamenti képviselő. Völgyesi Miklós elmondta, hogy a 2006-os tiltakozó megmozdulások brutális leverése egy megkomponált akció volt, melynek az volt a célja, hogy megfélemlítse az embereket. A mai napig nem tisztázott, hogy ki és mire adott felhatalmazást Gergényi Péternek, Budapest főkapitányának a budapesti tüntetések brutális leverésekor, mondta Völgyesi, de leszögezte, hogy bűn volt az, amit a politikai és a rendőri intézmények akkor műveltek, amiért a fő felelősséget az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kell vállalja. Az előadó fontosnak nevezte a felelősségre vonást, mert mint mondta, „ha nincs jogkövetkezmény, akkor nincs visszatartó erő.” Elrománosítás A díszteremben megtartott előadások között a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok léptek fel rövid műsorral. A díszteremben lezajlott eseményt követően a megjelentek levonultak a székház belső udvarára, ahol koszorúkat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál. Itt Tőkés László elmondta: „kegyelettel hajtsunk fejet a katolikus és református súlypontú két kirakatper áldozatairól az egyik a Szoboszlai per néven híresült el, a másik a Sas Kálmán nevéről ismeretes. Sas Kálmán ügyében még nem sikerült perújrafelvételt elérnünk, a másik ügyben viszont sikerült perújrafelvételt elérni, és jogilag rehabilitálni az áldozatokat. (…)Várjuk a Tismaneanu jelentés folytatását, mert Trianon óta első ízben ismeri el román hivatalos dokumentum azt, hogy a magyar településeinket erőltetettet betelepítéssel románosították el a kommunizmus idején. Többek között így románosodott el Kolozsvár, Vásárhely, Nagyvárad, de különösképpen Zilah és Szilágysomlyó is “- fogalmazott Tőkés László. Pap István erdon.ro 2012. március 5.Amit az elfogultság megírni enged, avagy egy ügyeskedő töprengéseiHíres ember könyvét kézbe venni mindig valami pluszizgalmat jelent. Mondom ezt azért, mert sokaknak itt, a határ román oldala mellől a magyar tévéből régóta ismert Aczél Endre újságíró legalább olyan híres személyiség, mint a manapság egymással vacsorázgató, vagy őserdőkben bohóckodó celebek. Ez az ismertség azonban éppenhogy nem lett akadálya annak, hogy Aczél nagyváradi szereplése egy enyhe lefolyású (kultúr)politikai botrányba fulladjon. Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő elkövette ugyanis azt a könnyelműséget, hogy a Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében invitálta Nagyváradra hősünket, aki ha már eljött, magával hozta a nyomdából frissen kikerülő könyvét is, az Amit megírhatok címűt. Az ünnep alkalmából szintén Váradon tartózkodó Pomogáts Béla irodalomtörténész nem állhatta meg, hogy több nyilvános rendezvényen a Magyar Kultúra Ünnepéhez méltatlan meghívottnak és ügyeskedőnek nevezze Aczél Endrét, merthogy szerinte van elég író, költő, művész – egyszóval kultúrember –, akiket a Magyar Kultúra Ünnepére elhívhattak volna Váradra. Mikor aztán később Pomogáts fülébe jutott, hogy hullámokat kavartak váradi kiszólásai, akkor Pestről már egy Aczél irányába békülékenyebb, a váradiak felé pedig érdesebb hangvételű nyílt levelet írt, melyben Aczélt kitűnő publicistának nevezi, akit mégis inkább a Magyar Sajtó Napján kellett volna meghívni, és amelyben a kialakult polémiát a politikának a kultúrára való rátenyerelésének tekinti, és ezért – mint írja – egy ideig nem kívánja Váradon szolgálni a kultúra ügyét. Feltehetően arra gondolt Pomogáts, hogy a határon túl szabad, de Pesten már nem ajánlatos ujjat húzni az ügyeskedőkkel... Ezután a kis bonyodalom után fokozott kíváncsisággal vettem kézbe az „ügyeskedő” könyvét, melyet a végére érve felfokozott idegállapotban tettem le. E metamorfózis okaira talán rávilágítanak az alább következő szövegkiragadások. Revansgondolkozás Itt van máris a vajdasági magyarokról szóló passzus: „Azok, akik ma állampolgárságért üvöltöznek, nyilván nem is emlékeznek azokra az időkre, amikor a jugoszláviai (vajdasági) magyarok szegény rokonnak tekintették a magyarországi magyarokat, mert miközben azok még jórészt el voltak zárva a Nyugattól, ők szabadon utazgathattak, vállalhattak munkát s létesíthettek kisvállalkozásokat odahaza kint megkeresett pénzükből. (...) Nincs olyan emlékem, hogy a hetvenes vagy a nyolcvanas években a vajdasági magyarok magyar állampolgárságot akartak volna maguknak, olyan viszont igen, hogy büszkén az orrunk elé tolták a vívmányaikat...” (87. o). A határon túli magyarságról szólva Aczél még fokozni is tudja az előbbieket a történelmi materialista dialektikának olyan gyöngyszemével, mint amilyet a „Magyarverések” című idézőjeles alfejezetben találtam: „Az iskoláinkban (magyarországi iskolákban – szerk. megj.) pedig – úgy fest – diplomás történelemtanáraink elfelejtenek mesélni a gyerekeknek arról, hogy a fizikai erőszakba (is) torkolló magyarellenesség általános jelenségként kezelése puszta fikció; továbbá, hogy e téren semmilyen történelmi folytonosság nem mutatható ki, mert a kommunizmus évtizedeiben egyáltalán nem voltak »magyarverések«. (A diktatúrák nem tűrték az önkényeskedést, önnön korbácsaikon kívül senki másé fölött nem néztek el).” (267. o.) Ebben a számomra kissé túlcizellált okfejtésben a kitűnő publicista mintha azt mondaná, hogy köszönjük meg mondjuk a romániai kommunistáknak, hogy nem folyamatosan, hanem csak alkalomadtán betyárkodtak (példák: 1956 – a Sas Kálmán-csoport; falurombolási terv). De a ‘90 utáni helyzet aczéli értékelése is kételyeket ébreszt bennem. Hallgassuk meg például ezt a 298. oldalról: „Az egyházak, ha nem is kapták vissza birtokaikat (Romániában igen!), de teljesen szabaddá váltak az államtól.” Igen, Romániában valóban szabaddá váltak a történelmi magyar egyházak, nem úgy az ortodox, mely szinte tökéletes szimbiózisban él az állammal. Ennek köszönhető a mérhetetlenül gyarapodó ortodox vagyon, a területek, a gombamód szaporodó templomok, míg az ingatlan- és birtok-visszaszolgáltatás terén esetleg Fejes Anzelm Rudolf, a váradi premontrei prépostság prelátusa (és még hányan!) tudna mit mesélni Aczélnak, de ő hasznosabban tölti az időt, és inkább Strasbourgba küldözgeti a visszaszolgáltatási periratait, merthogy a román államnak esze ágában sincs visszaadni a rend korábbi ingatlanvagyonát. Aránytévesztés és elfogultság Szerzőnk hosszú oldalakon át ecseteli Orbán Viktornak a szerinte kizárólag lesajnálásra méltó tevékenységét, ebből kifolyólag róla egyetlen pozitívumot sem ír le. Önmagában véve ezért nincs miért szemrehányást tenni neki, azonban ez mégiscsak kínossá válik, ha figyelembe vesszük, hogy Aczél még Mao munkásságában is talál dicsérnivalót. „De Mao képe ott virít a Tienanmen téren (...) és jó okkal. Akármilyen kínokat zúdított is az országra több menetben, övé az örök érdem, hogy a kínai birodalom 1949-ben minden idegen hatalom cipőrongyából, egy feudális típusúnak mondott anarchiából, széttagoltságból, egységes, egyetlen központból irányított és – legfőképp – szuverén ország lett. Azok, akik a „kommunizmus” szó hallatán nyomban vértolulást kapnak, elfelejtik, hogy Mao Ce-tungnak, a kommunista forradalmárnak, alapvetően „nemzeti” érdeme van. Amikor a Mennyei Béke Kapujának mellvédjéről 1949. október 1-jén kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot, nem azt mondta, hogy éljen a kommunista párt vagy hogy immár a munkások és parasztok állama vagyunk, hanem azt, hogy a „kínai nép talpra állt”. (104 o.) Nofene; népnemzeti érdemeket hangoztat a kommunista Maoval kapcsolatban, míg a hazai népnemzeti (és nem népirtó) jobboldalt csak pocskondiázza. Elfogultságából is származtatható aránytévesztésének szimbolikusan (is) beszédes példáját adja Aczél, amikor könyve vége felé felteszi a kérdést, hogy miért nem maradhatott Budapesten köztéren Varga Imre Kun Béla-szobra, ha egyszer a Franco-diktatúrát „kiszolgáló” Dali-szobrokat sem tüntették el Spanyolország köztereiről. (305. o.). Erre már nekem is eszembe jut egy kérdés: ki a gyógyíthatatlan kommunista? Aki Kun Béla szobra után sír. Aczél elmeséli, hogyan került 1986. január 1-jei hatállyal az MTV Híradójának főszerkesztői tisztségébe, és azt, hogy milyen változtatásokat eszközölt a műsorban. Az egyik lényeges változtatásáról ekképpen számol be: „Azonnal likvidáltam a napi kül- és belpolitikai kommentárokat. Úgy gondoltam, hogy a magyar dolgozó nép elég érett már az önálló gondolkozásra, nem kell a szájába rágni, hogy mit gondoljon erről vagy arról.” Az idők változnak, mondhatni, hiszen Aczél Endre a rendszerváltás után a Nap-kelte műsorban hosszú évekig jelentkezett tévés jegyzeteivel, azzal a műfajjal, amit másokról szólva könyvében „hangos törprengésnek” aposztrofált. Egyébként az a mód, ahogy Aczélt a Magyar Televízióból 1990 januárjának legelején kirúgják – erről is beszámol könyvében –, valóban méltatlan, és emberileg tökéletesen meg lehet őt érteni, amiért a rendszerváltó erők nem nyerték el a szimpátiáját, de sajna ez az egyéni sérelem az ítélőképességére is kihatott, ezért nem is titkoltan minden szimpatikusabb neki a baloldalon, mint a jobboldalon, legyen szó akár bel-, akár külpolitikáról. A fenti megállapítás alátámasztására megemlítem még, hogy a könyv utolsó előtti, Magántörténelem című fejezetében megsokasodnak az idézőjeles alcímek, mintegy jelezve, hogy Aczél most mítoszokról, tévhitekről rántja le a leplet. Ilyen megközelítésben ír „A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról”, „A hazugságról” vagy a már említett „Magyarverésekről”, de még a Teller- és a Szolzsenyicin-mítoszok tisztázására is futja az erejéből. Vannak azért jó meglátásai is, ilyenek például a kereskedelmi csatornák által gerjesztett kulturálatlanságspirálra vonatkozó megjegyzései (297. o.), és érdekes dolgokat említ pekingi vagy londoni tudósítóskodásának idejéből is. Amit még elmondhatunk Aczél egy interjúban kentaurnak nevezi könyvét, bennem azonban egy ennél halucinogénabb szörny képzetét kelti ez a kötet, amely nem csupán két, de sokkal több elem egybegyúrásából áll össze. A könyv ugyanis genealógiával indul, majd Aczél saját sorsának alakulását ismerteti az olvasókkal. Ezen tapasztalástaglalások során meglepően sokat foglalkozik gasztronómiai megfigyelésekkel, itt-ott egy-két vicc, anekdota is becsúszik a szövegbe, majd egészen váratlanul filmelemzésekbe bocsátkozik, hogy aztán kacskaringós úton-módon, könyve utolsó harmadában végérvényesen a politikai publicisztika terepére keveredjen. Ez a tematikai összevisszaság engem arra enged következtetni, hogy Aczél egy meghatározott terjedelmű, de meg nem határozott tartalmú könyv megírására kapott felkérést, melynek meglehetősen szűkös határidőn belül eleget kellett tennie. Egyébként a már említett interjúban Aczél be is vallja, hogy két hónap alatt írta meg a könyvet. Azért is lett ilyen, szerintem. A könyv címe látszólagos semmitmondása ellenére mégiscsak nagyon beszédes. Aczél megírhatta azt, amit elfogultsága, politikai el- és lekötelezettsége, öncenzúrája, szelektív memóriája megírni engedett. És ha figyelembe vesszük azt, amit az Acsádi nevű ügynökről tudni vélünk (érdekes, ebben a könyvben Aczél tagadja, hogy ügynök lett volna – 310. o.), akkor még az is feltételezhető, hogy azt írta meg, amit az állambiztonsági szervek megírni engedtek neki. E könyvből elfogulatlan elemzésre kevéssé kapható, de azért tehetséges, és a lehető legjobban élni kívánó ember képe rajzolódik ki, aki e vágyait teljesítendő megkötötte a maga nem is kompromisszumát, de baráti szerződését a kommunista rendszerrel, melynek nyomán kiélvezhette annak az előnyeit. És ezekről az előnyökről előszeretettel ír Aczél Endre. Persze csak azokról, amelyekről írhatott. Aczél Endre: Amit megírhatok, Alexandra Kiadó 2009 Pap István ---------------------- Aczél tagad, Pomogáts saját magát helyesbíti Aczél Endre januári nagyváradi látogatása az anyaországi média egy szeletének érdeklődését is felkeltette, annak idején többek között a Magyar Nemzet számolt be a sokakban felháborodást és nemtetszést kiváltó könyvbemutatóról. A napilaphoz elküldött replikájában a publicista határozottan tagadja, hogy besúgó lett volna, ennek bizonyságául hivatkozik a Magyar Köztársaság „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. sz. bizottsága (közkeletű nevén átvilágítóbizottság) 3.B/XVI-427/2003-10 számú, 2004. január 13-án kelt határozatára, amely megállapította, hogy Aczél Endre a volt BM III/III-as csoportfőnökségénél semmilyen szolgálatot nem teljesített”. Ezen túlmenően Aczél azt is tagadja, hogy Amit megírhatok című kötetének váradi bemutatóján – mint ahogy arról a helyi sajtó beszámolt – nyíltan beszélt volna arról, hogy a Magyar Távirati Iroda pekingi és londoni tudósítójaként rendszeresen írt jelentéseket a kommunista titkosszolgálatnak. „Viszont soha nem tagadtam – Nagyváradon, az ottani közönségnek is elmondtam –, hogy „visszautasíthatatlan” felkérésre, hasonlóan a Nyugaton dolgozó magyarok ezreihez, készítettem politikai elemzéseket a brit bel- vagy külpolitika ilyen-olyan fordulatairól az akkori magyar szerveknek. Csináltam, amihez értettem, mást nem is kértek tőlem. A sors megkímélt attól, hogy „jelentsek” arról, mit mondott a magyar szomszéd, kolléga vagy munkatárs. Ezért nem voltam soha besúgó” – állítja Aczél. A publicista váradi szerepeltetését egyébként akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész is helytelenítette, sérelmezve, hogy a Magyar Kultúra Hetéhez köthetően olyan budapesti újságírót hívtak meg, aki büszkén dicsekszik azzal, hogyan szervezte be őt a kommunista Magyarország titkosszolgálata. A Magyar Nemzethez elküldött válaszában viszont Aczél hivatkozik Pomogáts neki küldött e-mailjére, amelyben a Magyar Írószövetség volt elnöke már visszakozik: „Valóban szóvá tettem, egyébként név nélkül, hogy nem tartom igazán szerencsés dolognak, hogy Nagyváradon a hivatalos ünnepség középpontjába az újságírást és nem az irodalmi kultúrát állítják, minthogy a magyar sajtónak saját ünnepe van, a magyar kultúrának pedig ez az egyetlen napja. Minden egyéb információ téves, nem is tudom, hogy jelenhetett meg olyan írás, ami ezeket a kijelentéseket nekem tulajdonítja…” Holott a jelen lévő váradiak pontosan emlékeznek, mit mondott valójában Aczél és Pomogáts… (Krónika) Krónika (Kolozsvár) 2013. február 26.Az önkényuralmi jelképek ellen (A kommunizmus áldozatainak napja)Addig, amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg. Orbán Viktor ezt tegnap, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján mondta a rákoskeresztúri új köztemetőben, ahol felavatták a nemzeti emlékhelyet jelölő emlékoszlopot. Mint ismeretes, a magyar alkotmánybíróság nemrég megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi rendelkezést. A magyar kormányfő beszédében hangsúlyozta: egy olyan korszak küszöbén állunk, amikor különösen fontossá válik az emlékezés és az emlékezet, ami nélkül nem létezhet sem család, sem közösség, sem nemzet. „Fossz meg valakit a múltjától, és azt tehetsz vele, amit akarsz!” – fogalmazott. Emlékeznünk kell arra – folytatta –, hogy a 20. század volt az emberiség történetének talán legvéresebb évszázada, amelynek két szörnyű ideológiájához, a nácizmushoz és a kommunizmushoz milliók megkínzása, megnyomorítása és elpusztítása kötődik. Orbán Viktor felidézte, 1990 előtt a rákoskeresztúri új köztemető 298-as, 300-as és 301-es parcellája a nemzeti összetartozás és a kommunizmus elleni tiltakozás szimbolikus helyszínévé vált. Szavai szerint ma egy olyan országot kell építeni, ahol senkit sem lehet hátrányosan megkülönböztetni neme, származása, vallása, politikai nézete, nemzeti vagy nyelvi hovatartozása miatt. Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vezetője az ünnepségen elmondott köszöntőjében kiemelte, az emlékoszlop állításának célja, hogy a jövő generációk is minden évben fejet hajtsanak az itt nyugvó hősi halottak emléke előtt, és ne feledkezzenek el arról, hogy ők az életüket áldozták a hazáért. A köztemető 300-as parcellájában felavatott emlékoszlopon olvasható felirat szerint a sírkert 298-as, 300-as és 301-es parcellája nemzeti emlékhely, ahol az 1945 és 1956 után törvénytelen perekben, hamis vádak alapján elítéltek és kivégzettek földi maradványai nyugszanak. Ez a hely továbbá a kommunista elnyomás elleni tiltakozások szimbolikus tere, 1990 előtt a fennálló hatalommal szembeni, 1956 emlékét idéző néma tüntetések színhelye – áll az emlékoszlopon, amelyet egykori politikai üldözöttek, valamint a pártok, önkormányzatok, egyházak és a honvédség képviselőinek jelenlétében lepleztek le. Az emléknapon számos helyszínen különböző rendezvényeket tartottak. Este csendes mécsesgyújtással emlékeztek a Lánchíd budai hídfőjénél az Országgyűlés, a kormány, a fővárosi önkormányzat és a kerületek képviselői, valamint civilek. A Terror Háza múzeumnál rendhagyó tárlatvezetést szerveztek a diplomáciai testületek képviselőinek. A kormány bejelentette: a kommunizmus áldozatainak járó juttatást megduplázzák. Nagyváradon is emlékeztek A romániai és a jugoszláviai kommunizmus áldozataira emlékeztek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) péntek esti nagyváradi rendezvényén. A két kiemelt előadó, Tőkés László, az EMNT elnöke és európai parlamenti néppárti frakciótársa, a szlovéniai Milan Zver közös nyilatkozatban ítélte el a kommunizmus bűneit. Leszögezték: továbbra is elkötelezettek az iránt, hogy a totalitárius kommunista rezsim ideje alatt deportáltak, üldözöttek, megkínzottak és meggyilkoltak emlékét felidézzék, a múltban elkövetett rémtetteket kivizsgálják, a bűnöket jóvátegyék. A nyilatkozat aláírói – mindketten az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának védnökei – arra buzdították az Európai Unió intézményeit, hogy működjenek együtt a platformot alkotó intézményekkel, amelyek a totalitárius rendszerek bűneinek kutatását tűzték ki célul. Tőkés László tegnapi sajtótájékoztatóján Antal János, az EP-képviselő külügyi tanácsosa emlékeztetett: a temesvári népfelkelés első áldozata Újvárossy Ernő volt, akit 1989 szeptemberében a városszéli erdőben találtak holtan. Szólt Sas Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztorról is, akit szintén gyanús körülmények között likvidáltak, temetési helye mind a mai napig ismeretlen. Tőkés László elmondta: ha jogi úton nem sikerül tisztázni a két áldozat ügyét, a politika eszközével fognak élni; jövőre lesz Sas Kálmán születésének 110. évfordulója, ezért kezdeményezik a volt érmihályfalvi lelkipásztor földi maradványainak felkutatását és a leszármazottak óhaja szerinti eltemetését. Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. szeptember 22.Futócipőt húzott Tőkés László és Szilágyi ZsoltFutócipőt húzott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, európai parlamenti képviselő és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, illetve államfőjelöltje, akik péntek délután az Érmelléken csatlakoztak a Via Revolutiae emlékmaraton keretében útnak indult Juhos Gábor maratonfutóhoz. Tőkés az érmihályfalvi református templom udvarán mondott útravaló beszédében a civil áldozatvállalás olyan mintapéldájának nevezte Juhos Gábor teljesítményét, amelyre méltán büszkék lehetünk. „Fontos, hogy ne szoruljon háttérbe a határ menti magyarság ügye sem, ezért külön öröm, hogy a tavaly teljesített székelyföldi maraton mintájára, az önrendelkezés ügyét zászlajára tűzve, a Partiumot is végigfutja Juhos Gábor. Ez a régió hátrányosabb helyzetben van, mint a Székelyföld, mert betelepítéssel, megfélemlítéssel felőrölték a térség magyarságát” – fogalmazott az EP-képviselő. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a Székelyföldnek és a Partiumnak két erős hídfőállásként kell alátámasztania az erdélyi magyarság jövőjét. Szilágyi Zsolt hangsúlyozta: Juhos Gábor példája arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak politikai eszközökkel, hanem a sporttal is lehet üzenni a kisebbségi és a többségi erdélyi közösségnek. „Ahhoz, hogy elérjünk az út végére, az utat is végig kell járnunk, mindeközben pedig tanulni kell, sohasem szabad lemondani a célról. Ilyen az autonómiaküzdelem is” – hangsúlyozta az EMNP államfőjelöltje. A gondolat kapcsán Juhos Gábor egy tibeti tanítást idézett, miszerint az élet értelme nem a cél elérése, hanem maga az odáig vezető út. „A maratonfutás a kitartásról szól, és a szabadsághoz vezető úthoz is legfőképpen erre van szükség. Ennek a szimbolikus üzenetnek a továbbadásáért indultam útnak Temesvárról, ezzel akarom felrázni mindazokat, akikkel útközben találkozom” – fejtette ki a maratonfutó. Juhos Gábor a Via Revolutiae keretében két napot töltött az Érmelléken. Biharon Biró Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (MPP) elnöke fogadta, Paptamásiban pedig helybeli fiatalokkal beszélgetett a 89-es temesvári eseményekről és az autonómiáról, majd a maratont szülővárosa, Székelyhíd irányába folytatta. Érmihályfalván Sas Kálmán vértanú lelkipásztor emléke előtt tisztelgett Tőkés Lászlóval, Szilágyi Zsolttal és a helyiekkel közösen. Az EMNT által kezdeményezett Via Revolutiae maratonfutással a résztvevők a Romániában 25 évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltás hőseire és áldozataira emlékeznek. A székelyhídi származású, Budapesten élő Juhos Gábor szeptember 14. és 25. között Temesvárról rajtolva Aradon át rója a kilométereket Nagyvárad irányába, hogy onnan szülőhelyére látogatva, Piskolton keresztül Szatmárnémetinek vegye az irányt. Juhos már tavaly is felhívta a figyelmet az autonómia fontosságára, akkor a Székelyföld önrendelkezéséért 91 települést érintve, mintegy 500 kilométert megtéve szaladta körbe a Székelyföldet, de az idei nagy meneteléshez is csatlakozott a Bereck és Kökös közötti táv lefutásával. Krónika (Kolozsvár) 2015. október 24.Nagy Benedek: két bőrkabátos férfi az utcáról hurcolt elKolozsváron is megemlékeztek 1956-ról A magyarországi forradalom és szabadságharc romániai következményeit boncolgatták a Kolozsvár Társaság által szervezett beszélgetésen, amelynek Nagy Benedek ’56-os elítélt volt a vendége. Az RMDSZ korábbi parlamenti képviselője elmondta: az utcáról hurcolta el két bőrkabátos férfi, egyenesen a szekuritátéra, ahol hónapokig vallatták. „A mostani világnak nem sok köze van 1956-hoz. Nekünk voltak ideáljaink, amelyekért kiálltunk, küszködtünk. Mára ezek az értékek viszonylagossá váltak”, hangsúlyozta. Elmondta: mindez nem ok, csupán ürügy volt a román hatalom számára a Bolyai Egyetem önállóságának felszámolására. Tegnap délben a Kolozsvár Társaság megemlékezésre hívta az érdeklődőket a sétatéri ’56-os emlékműhöz, délután ökumenikus istentiszteletet tartottak a belvárosi unitárius templomban, este pedig a Mátyás király szülőházától indult fáklyás menettel emlékeztek az 1956-os eseményekre, a magyarországi és erdélyi áldozatokra. Az 1956-ban 7 év börtönre ítélt Dávid Gyula a sétatéri emlékműnél idézte fel a múlt eseményeit Az öt év szabadságvesztésre ítélt Nagy Benedek személyes tapasztalatait osztotta meg arról, hogy a magyarországi forradalom és szabadságharcnak milyen kihatása volt Erdélyre, Kolozsvárra. – 1956. október 25-én összehívták a történelem–filológia kar közel félezer hallgatóját, majd megválasztották a diákszövetség 16 tagú vezetőtanácsát. Ebből a csoportból került ki az az öttagú szerkesztőbizottság, amely három héten át dolgozta ki az egyetemisták követeléseit, 16 sűrűn gépelt oldalt tett ki a közel száz javaslat. Miközben a szerkesztőbizottság tagjaként a piarista rendház földszinti kis termében a diáktanács alapszabályzatán és programján dolgoztam, ismeretlen arcok jelentek meg. Nem tulajdonítottunk ennek különösebb fontosságot. Úgy éreztük, hogy amit csinálunk, törvényes, az egyetemi életet akarjuk az európai normákhoz igazítani. Nem tudtuk, hogy a diákszövetségek létrehozására vonatkozó májusi párthatározat csak porhintés volt a Nyugat szemébe – emlékezett Nagy Benedek. A magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával több ezer erdélyi magyart, elsősorban értelmiségieket, diákokat zártak be, sokan az elviselhetetlen kínzásokban haltak meg, a Szoboszlay-perben tíz, a Sas Kálmán-perben két személyt ítéltek halálra és végeztek ki NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2017. október 16.Turulmadaras szobrot avattak ÉrmihályfalvánA városnak és a református gyülekezetnek az egykori Turul-nemzetséghez tartozását jelképező szobrot avattak Érmihályfalván. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem, hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára. A lexikon szerint Érmihályfalva „első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Michal nevű birtokot IV. Béla király adományozta Pál Comesnek, aki Onnus nevű lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával.” A város, ezzel együtt a református gyülekezetnek a Turul-nemzettséghez való kötődése jegyében avattak október 15-én, vasárnap délben turulmadaras emlékművet a református templomkertben, mely, mint elhangzott, része és egyben utolsó eleme a tavaly júniusban avatott Összetartozunk-kompozíciónak. Az ünnepség a megszokott 11 órás istentisztelettel kezdődött, melynek igehirdetője Forró László hegyközkovácsi lelkész, egyházkerületi főjegyző volt. Egy hétköznapi életből vett példán át mondta el, miként ismerkedett meg a műszaki életben használt „lebutítás” fogalmával. Ezt jelenti, amikor egy eredetileg jó terméket, alkotást „lesilányítanak”. Valami hasonló történik társadalmunkban is, miközben Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, ám a „mindenki valósítsa meg önmagát”-elv uralkodott el. „Vannak lebutított verziójú emberek, akikkel nincs mit kezdeni, nincs már mit mondani nekik, ők csak a magukét fújják”, fogalmazott az igehirdető. Ilyen körülmények között nehéz a bűnöktől megszabadulni, megbocsátani, a dolgokat meg nem történté tenni. „Megbocsátunk, de nem felejtünk”, szól az emberi bölcselkedés, a kérdés pedig: mi lesz a javakban, még inkább a lelkekben okozott károkkal? A főjegyző válasza: mindezt Isten által lehet rendezni, Jézus áldozatáért. Az avatóra utalva hozzátette: az egykori Turul nemzetség központjában a szobor üzenet a múltból a jelennek, a jövőnek. Erkölcsi iránytű Forró László szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, majd a vallásórás gyerekek műsora előtt ahhoz kapcsolódó gondolatokat osztott meg. Ebben egyebek mellett kifejtette, a turul, őseink szent madara kifejezi, hogy kik vagyunk és milyenné kell formálódjunk. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára, megmutatva: hová és mi végre rendelte a magyarságot Isten. Az említett vallásórások nemzeti érzelmű versekből összeállított műsora végén Balázs Borbála énekelt szólóban, majd Himnusszal ért véget az ünnepség templombeli része. A tavaly avatott Összetartozás-kompozíció előtt folytatódott a rendezvény, ahol a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület helyi és székelyhídi tagjai álltak díszőrséget. Egy imádság után Czeglédi Kinga és Baricz-Nánási Balázs mondott egy-egy verset, majd dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Érmihályfalva egyik testvérvárosának, Balmazújvárosnak korábbi polgármestere és Kovács Zoltán főgondnok leplezték le a szent koronán álló turulmadarat ábrázoló alkotást (a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész alkotása, a hozzá tartozó obeliszk a helyi Erdélyi István vállalkozó önzetlenségét dicséri). Üzenet haza Avatóbeszédet a Fidesz-MPP politikusa mondott, egyebek mellett Garay János: Az Árpádokból című verséből idézve: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket.” Mi nem vagyunk törpe nép, bár sokan szeretnék, ősi nemzettségeink egyike a Turul, melyhez érthetően ragaszkodik birtokuk központja, Érmihályfalva lakossága, fejtette ki a politikus, aki szerint ezt a ragaszkodást jól kifejezi annak a szobornak az avatása, mely híd a múlt és a jövendő között. Kovács Zoltán meghatódottan adott hangot örömének, Wass Albert versére utalva „üzent haza” a Turul nemzetség, a Bernáthok és Sas Kálmán nevében: itt voltunk, vagyunk, leszünk. Ezek után Csűri Enikő tolmácsolásában el is hangzott az Üzenet haza című vers, melynek a hagyományőrző íjászok csatakiáltása adott nagyobb nyomatékot. Rencz Csaba / erdon.ro lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
